Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága elutasította az akkumulátorgyárak lakosságot, környezetet veszélyeztető magatartásának szankcionálásáról szóló LMP-javaslat tárgysorozatba vételét.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága elutasította az akkumulátorgyárak lakosságot, környezetet veszélyeztető magatartásának szankcionálásáról szóló LMP-javaslat tárgysorozatba vételét.
A zöldek nem árulnak el pontos számot, de az ország keleti felében egyetlen állandó gyűjtőpontjuk sincs. A Momentum év elején indult kampányát teljesen leállították, már …
A köz nélküli közmeghallgatás a kormány és a városvezetés közös szégyene! címmel tartott sajtótájékoztatót az LMP Debrecenben. Kérdésünkre elmondták, korábbi ígéretük ellenére azért nem tartottak …
A debreceni polgármestertől kérdezik, tényleg lesznek-e kínai rendőrök a városban, hányan és pontosan hol.
A párt politikusai az utóbbi időszak történései miatt úgy látják, meg kell erősíteni a gyermekvédelmet. Szerintük tájékoztatással, támogatással és pénzzel lehet ezt elérni. Azt ígérték, …
A civilekkel együttműködő LMP értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy ők is csatlakozhatnak a kormányhivatal, a katasztrófavédelem és az alperesi érdekelt CATL elleni perhez.
A felszólalók közül többen kifogásolták, hogy a kormány és a városvezetés úgy döntött az iparág Debrecenbe telepítéséről, hogy arról nem kérdezték meg a városban élőket.
A beruházások titkos részletei akár a legrosszabb rémálmaiknál is negatívabb helyzetet rejthetnek Rutz Tamás szerint. Dombi Mihály úgy véli, az akkumulátoripar helyett a szellemi tőkére …
Az építési és közlekedési miniszter közölte, márciustól minden bérletet megszüntetnek a helyközi közlekedésben a vármegye- és országbérletek kivételével. Debrecenben és országosan is ingyenes lesz a …
A párt szerint a kiemelt beruházásokról szóló jogszabály ágyaz meg nemcsak az akkumulátorgyáraknak, hanem az olyan projekteknek is, mint a Fertő tó és a Balaton …
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved