A mérési eredményekből az is látható, hogy a patak vize még az Éltex Kft. telephelyére való belépési pont előtt már vinil-kloridot, diklór-etilént és arzént is …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A mérési eredményekből az is látható, hogy a patak vize még az Éltex Kft. telephelyére való belépési pont előtt már vinil-kloridot, diklór-etilént és arzént is …
Néhány nap telt el azóta, hogy környezetszennyezést jeleztek a gödi Samsung-akkumulátorgyár mellett, most pedig Salgótarjánban is súlyos szabálytalanságot találtak. A szervezet azonnali vizsgálatot és szigorú …
A szervezet szerint az akkumulátorgyárak és akkufeldolgozó üzemek egyenesen felmentést kaptak az elrettentő erővel eddig sem rendelkező büntetések alól. A környezetvédők keresik a jogi lehetőségeket …
A magyarok közel kétharmada, 62%-a nem ért egyet azzal, hogy Magyarországon új akkumulátorgyárak épüljenek, és leginkább attól tartanak, hogy az üzemek veszélyes anyagokkal fogják szennyezni …
A helyi választási bizottság átengedte, de az LMP meggondolta magát, és inkább országosan próbálkozik, miközben azért teljesen a helyi népszavazás ügyét sem engedik el. Egy …
A Greenpeace Magyarország egy óriási molinóval hívta fel a figyelmet a hazánkban zajló szisztematikus környezet- és természetrombolásra február 6-án, vasárnap reggel a debreceni Egyetem téren.
A nemzetközi szervezet közölte, kutatások bizonyítják, hogy az állatok nem okoznak kárt a búzában, sőt éppen serkentik a fejlődését. Szerintük teljesen ellenőrizhetetlen, hogy melyik vadász …
A párt petíciót indított, és aktivistákat toboroz a Bethlen utca kétszer kétsávossá bővítése ellen. Kanász-Nagy Máté társelnök szerint a Greenpeace által szervezett zöldvita alapján dönthet …
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved