Az április harmadikai országgyűlési választási eredmények után sokan fordultunk önmagunkba, tettünk fel kérdéseket, hogy miért is lett ilyen az eredmény, amilyen lett.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az április harmadikai országgyűlési választási eredmények után sokan fordultunk önmagunkba, tettünk fel kérdéseket, hogy miért is lett ilyen az eredmény, amilyen lett.
A felkért szakmai zsűri idén a beérkezett 20 pályamunka közül a Direkt36 oknyomozó portál munkatársa által nevezett pályaművet díjazta. A pályázatok elbírálásának három fő kritériuma: …
Bertáné dr. Bényi Krisztina 2015-től a Miniszterelnökségen dolgozott, ahol előbb főosztályvezető volt, majd Kósa Lajos rövid tárca nélküli minisztersége idején a titkárságvezetője.
A fideszes politikusok az utcán konzultálnak a debreceniekkel, eközben fogadóórák meghirdetése helyett még mindig a fertőzöttek növekvő számára figyelmeztetnek az önkormányzati honlapon.
Varga Zoltán különösen szörnyűnek nevezte, hogy erről Papp László polgármester egy személyben döntött. A politikus szerint nevetséges annak már a felvetése is, hogy egy budapesti …
Kormányközeli források mondták el álláspontjukat az ATV szerkesztőjének.
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved