Papp László szerint a fővárosnak inkább a kormánnyal való megegyezés lett volna az érdeke, és el kellett volna engednie a terület fejlesztését. A debreceni Nagyállomás …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Papp László szerint a fővárosnak inkább a kormánnyal való megegyezés lett volna az érdeke, és el kellett volna engednie a terület fejlesztését. A debreceni Nagyállomás …
Nagy Sándor szerint Debrecen reális alternatívája lehetne a fővárosnak, mert itt megvan a terület, az infrastruktúra és a vállalkozásbarát önkormányzat is.
A debreceni bevételekből a szegényebbeknek kiosztandó pénz tavalyhoz képest több mint 2 milliárd forinttal nőtt. A hajdú-bihari települések közel harmada szintén befizető.
Hajdú-Bihar megyében jelenleg kilenc települést sorolnak a legsúlyosabb kategóriába. Az akkuipari beruházások szomszédságában fekvő Mikepércs nincs köztük.
Szilveszterre rendkívüli bizottsági ülést hívtak össze miatta, most úgy tűnik, mégsem dönt Debrecen közgyűlése a sportkollégium eladásáról. Az önkormányzat eljárását a Transparency International Magyarország jogi …
Hosszú ideje 2024-ben fordult elő először, hogy a városvezetéshez tartozó politikusok aktívabban vettek részt a vitákban, mint az ellenzéki sorokban ülők, és új fejlemény, hogy …
Habár a védnökök szerepe elvileg az adott rendezvény presztízsének az emelése, a nagyobb közönség elérése és a szponzorok bevonása lenne, Debrecenben az utóbbi időben rendre …
Papp László polgármester szerint az önkormányzat teljesen szabályosan jár el, amikor a jelenlegi használójának értékesíti a debreceni sportkollégiumot. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi vezetője …
Balázs Ákos válaszából arra lehet következtetni, hogy egyelőre pénz sincs a Civaqua-program folytatására. Papp László polgármester úgy látja, az önkormányzat teljesen törvényesen jár el, amikor …
Saját fenntartójával versenyeztetnék a Debreceni Egyetemet egy több milliárd forint értékű ingatlan megszerzéséért. Zöld falat emelnének a belvárosba, 2050-ig karbonsemlegessé tennék Debrecent. Utóbbi cél azonban …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved