Latorcai Csaba miniszterhelyettes szerint Hegedüs Péter polgármesternek csak össze kellene hívnia egy újabb testületi ülést, a városvezető azonban úgy látja, már most is rendelkeznek a jogszerűen elfogadott rendeletekkel.
Hónapok óta nem kap fizetést 400 balmazújvárosi dolgozó, a városvezetés petícióban követeli a megélhetésük biztosítását
Petíciót adott át Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesnek Hegedüs Péter (Közösen Balmazújvárosért), Balmazújváros polgármestere augusztus 6-án Budapesten. A dokumentumban 400 állami alkalmazott és családjuk megélhetésének biztosítását követelik.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón – amelyet Hegedüs közösségi oldalán élőben közvetítettek – Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes a polgármesternek azt ígérte, a minisztérium át fogja tekinteni a petícióban foglaltakat, és mindenképpen segíteni próbálnak a probléma megoldásában. Mint mondta, jelenleg a kúria döntésére vár több száz család, addig fel van függesztve az önkormányzat finanszírozása, ezért nem tudják kiutalni a fizetéseket. Megjegyezte, ha Hegedüs valóban meg akarja oldani a problémát, akkor hazamegy és összehív egy újabb testületi ülést. Közölte, ha a testület jogszerűen megalkotja a költségvetési rendeletet, akkor nincs akadálya a folyósításnak.
Arra a kérdésre, hogyan gondolja, hogy az évek óta szavazásképtelen testület mellett a polgármesternek csak össze kellene hívnia egy testületi ülést, Latorcai azt felelte, nem ismeri a helyi viszonyokat, de a polgármester tud jogszerűen döntést hozni.
Törvényesen fogadták el a rendeleteket az önkormányzat álláspontja szerint
Hegedüs Péter a sajtó megjelent képviselőinek elmondta, a település képviselő-testülete május 6-ig kapott időt arra, hogy megalkossa a 2023-as zárszámadási és a 2024-es költségvetési rendeletet, de ez nem történt meg, ennek hiányában függesztették fel az állami normatíva folyósítását. A polgármester ezért június 10-én összehívta a testületet, két határozatképtelen ülés után pedig – egy új jogszabály-módosítás által lehetővé téve – az álláspontja szerint törvényesen hozott döntést a rendeletekről. Elmondta továbbá, a Kúria arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy semmilyen kereset nincs előttük az ügyben. Hangsúlyozta, törvényesen meghozott rendeletekkel rendelkezik Balmazújváros, ez alapján a városnak jár a nettó finanszírozás.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke úgy fogalmazott, a kormányzati bürokraták miatt 400 önkormányzati alkalmazott már második hónapja nem kapja meg a bérét. A történteket szánalmasan kisstílű politikai csatározásnak nevezte. Mint mondta, a versenyszférában is van bérgarancia alap, ezért nem érti, miért éppen az állam esetében nem lehet előre utalni a fizetéseket, miközben egy előre kalkulált tételről van szó. Közölte, a szakszervezet támogatja a munkavállalók jogos igényét. Kifejtette, Navracsics Tibor miniszter képes azonnali hatállyal gondoskodni a soron kívüli utalásról, ezért azt kérik, habozás nélkül tegye ezt meg a 400 dolgozó érdekében. „Enni még ma kell a gyermekeknek” – fogalmazott. Hozzátette, az MKKSZ 2024-ben 25 százalékos bérfejlesztést szorgalmaz a közigazgatásban dolgozók számára.
A kormánynak nincs köze a konfliktushoz – állítja a miniszterhelyettes
Latorcai Csaba miniszterhelyettes az elhangzottakra úgy reagált, a kormányzatnak nincs köze a helyi konfliktushoz, ők próbálják elérni annak feloldását azért, hogy az önkormányzati alkalmazottak minél hamarabb megkapják a fizetésüket. Úgy látja, a konfliktust csak helyben lehet megoldani, és bízik abban, hogy jogszerűen megalkotják a költségvetési rendeletet.
Arra a kérdésre, hogy miért vitatják Hegedüs korábbi polgármesteri döntéseinek jogszerűségét, Latorcai azt felelte, a kormányhivatal küldött az önkormányzatnak jogszerűségi felhívást, nem a kormány. Ismét hangsúlyozta, jelenleg a Kúria döntésére várnak, de a legegyszerűbb megoldásnak a képviselő-testület újbóli összehívását és a szabályos rendeletalkotást látják.
A Balmazújváros önkormányzatának működését, így a kifizetéseket is ellehetetlenítő politikai és jogi vitáról részletesen olvashatnak a Debreciner júliusi cikkében.