Debreceni kutatócsoport világhírű sikere.
„Ha sikerül reprodukálni az eredményeket, akkor ez egy potya Nobel-díj lehet”
Komoly áttörést érhetett el az Atommagkutató Intézet az ötödik alapvető természeti erő létezésének bizonyításában – írja a CNN-re hivatkozva az index.
A nemrég publikált eredmények szerint a Krasznahorkay Attila
vezette kutatócsoportnak sikerült kimutatnia az eddig csak elméleti szinten bizonyított X17-es részecske létezését.

Czeglédi Zsolt / MTI
Jonathan Feng, a Kaliforniai Egyetem professzora a CNN-nek elmondta, hogy évek óta követi a magyar csapat munkáját, és véleménye szerint közel járnak hozzá, hogy egy mindent alapjaiban megváltoztató áttörést érjenek el. Ha sikerül reprodukálni az eredményeket, akkor ez egy potya Nobel-díj lehet – mondta Feng.
Mások nem ennyire optimisták, egyesek szerint pusztán mérési hibáról van szó, azonban Feng a kezdetek óta nagyon lelkes a magyar csapat eredményei kapcsán. Az amerikai tudós a saját kutatócsoportjával bele is kezdett a megfigyelés elméleti hátterének kidolgozásába, még a 2016-os korábbi eredmények alapján.
Krasznahorkay Attila véleménye szerint egyértelmű, hogy a megfigyelések a fizikában már Einstein óta feltételezett, de eddig még nem bizonyított ötödik természeti erő irányába mutatnak, amely a kulcs lehet az egyesített mezőelmélet (unfied field theory) kidolgozásában. Utóbbi koherens magyarázatot adna az összes természeti erőre, a galaxisok kialakulásától kezdve a legapróbb részecskékig bezárólag.
További részletek az index cikkében.